A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyülekezeti hétvége. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyülekezeti hétvége. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. április 13., hétfő

Az Ő sebei árán gyógyultunk meg" 1. rész

 A gyülekezeti hétvégénk áldásaiból, üzenetéből szeretnék egy kis ízelítőt megosztani. (Szűcs Dániel baptista lelkipásztor igehirdetéséből készült vázlat)

 A belső sérülésekből való helyreállás alapjai:

1. Isten megteremtette az embert, feladattal bízta meg, hogy uralkodjon a földön

2. A Sátán fellázadt az Alkotó ellen, majd levettetett a Földre.

Isten meghitt, harmonikus kapcsolatra teremtette az embert, de a Sátán ellopta ezt a kapcsolatot, ami belső sérülésekhez vezetett.  De "az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett."

Bibliai atyakép 

 A szülőkön keresztül érezhetjük meg a bensőséges atyaképet, ami biztonságot ad. Ha ezt nem kapja meg a gyermek, akkor a félelem és bizonytalanság lesz úrrá rajta és mindent elkövet, hogy megtapasztalhassa, hogy elfogadott, hogy biztonságban van. Ekkor jönnek a megfelelési játszmák. Ez a folyamat döntésképtelen vagy erős akaratú felnőtteket szül.

Isten olyan atya, aki meghagyja a hibázás lehetőségét, de segít felállni, újra megpróbálni. 

Milyen atya, a mi mennyi Atyánk?

János 3:19 szeretné, ha Atyának szólítanánk

1. János 3:1 szeret, gyermekének nevez

Róma 8. megszólítható, elérhető

Máté 18:12 eltévedtet megkeresi

Lukács 19: 20 türelmesen vár ránk

1. János 1:9 megbocsát

Máté 11:29 gyengéd hozzánk

fegyelmez

irgalmaz

gondoskodik rólunk 

 Jézus mindig visszatér az Atyához. Mi hogyan kapcsolódhatunk Jézushoz?

1. meglátjuk az állapotunkat

2. szükségemet beismerem

3. döntés, hogy változtatni szeretnék

4. bűnbánat, hit

5. úrrá tesszük Jézust

6. Szelleme újjászül

7. így növekedhetünk

Víz és a szivacs példája: Ha időzünk Isten jelenlétében az olyan, mikor vízzel megtelik a szivacs. ("Teljetek be Szentlélekkel!") A vízzel töltött szivacsból folyik a víz, de ahogy telik az idő már csak csepeg a víz, majd teljesen kiszárad a szivacs. Ha úgy érzem, hogy nem bírom tovább, akkor újra fel kell töltekeznem. Nem elég egyszer megtöltekezni, újra és újra szükségem van rá.

 Boróka gyógyhatása | DR IMMUN.com

Ha az élet megsebzett

 

2025. november 1., szombat

Szeretetközösségben Köröstárkányon

 Október 23-26-a között egy nagyon hangulatos hosszú hétvégét tölthettünk el együtt Köröstárkányon. Az idő gyönyörű volt, a színek káprázatosak, a természet ontotta a szépségeit. János első levelét tanulmányoztuk közösen. Tanultuk, gyakoroltuk a szeretetet. Összezárva, tartósan együtt mindig próbára vannak téve a kapcsolataink. (A megpróbált hit sokkal értékesebb- 1. Péter 1:7, a megpróbált szeretet is.)

Magunkra fűtöttünk, az áramot napelem és aggregátor biztosította. Néha kicsit melegebb volt, máskor sötétség borult a házra, esetleg a meleg víz akadozott. Magunkra főztünk és finomabbnál finomabb süteményeket ettünk. Közös kézműves, filmklub (Egy csónakban),... színesítették a napjainkat. Hálaadó alkalmunkat is itt élhettük meg.

A természet nem fukarkodott a szépségeit feltárni előttünk, a csodálatos őszi erdő a szivárvány színeiben pompázott. Pádison a Csodavár dolináit látogattuk meg, ahol az erőnk lett próbára téve, nagy mélységekbe szállhattunk alá. A nagy szintkülönbség a lábizmokat megdolgoztatta, de cserében csodálatos látványban volt részünk. Vasárnak a Testvérgyülekezet úrvacsorával egybekötött alkalmán vehettünk részt. 

 Tanítás tematikája:

 KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS! Szeretetközösségre hívva! 1Jn 1:1-5

Nem tökéletesen, mégis a VILÁGOSSÁGBAN JÁRVA! 1Jn 1:6-2:2

NÖVEKEDJ! Világ szeretete kontra Isten akarata! 1Jn 2:12-17

A szeretet 7 jellemzője 1Jn 3:10-18 (csoportos feldolgozás)

        HÁLAADÁS! Lássuk meg, Isten gyermekei vagyunk! 1Jn 3:1-3

ÁLLANDÓ SZERETETTEL! Felfogni és teljessé lenni a szeretetben! 1Jn 4:7.21

Egy kis betekintést nyerhetsz a hétvégénkbe a slideshow megtekintésésvel. A képre kattintva nyitható meg.