2021. december 21., kedd

Ünnepi alkalmaink


Adventi forgatagban

A város advent 3. hetében nagyszabású ünnepi műsort rendezett. A gyülekezetünk is kapott egy standot asztalokkal. Örömünkre szolgált, hogy Bibliákat, bibliai színezőket oszthattunk az érdeklődők körében. Sokan megfordultak nálunk, szívesen vették ajándékainkat. A könyvek mellé kínáltunk még 1 pohár forró teát, szaloncukrot, narancsot, mézeskalácsot. A szolgálat örömével térhettünk haza. Ez egy lehetőség volt a gyülekezetünknek, hogy kizendüljön az evangélium az imaház falain kívülre is. Hálásak vagyunk az elkészített alkalomért, az éppen megfelelő időben küldött Bibliákért. Hálásak vagyunk a testvérek aktivitásáért, a beszélgetésekért, találkozásokért.

Adventi kézműves

 Hosszú szünet után ismét megnyithatta a kapuit a Keresztyén Kézműves Műhely. Az érdeklődők nagyon szép munkákkal gazdagodhattak. Közben lehetőség nyílt a karácsonyi üzenet továbbadására is. Jézus gyermekké lett, hogy a mi nyelvünkön mondja el, hogy szeret bennünket.





Még sok szép munka készült, ami nem került dokumentálásra, csak egy kis ízelítő az elkészült alkotásokból.

2021. november 1., hétfő

Közösségépítő

 Bogácson a Benita Pihenőházban töltöttük el a múlt hétvégét. Nagyon nagy szükségét éreztük annak, hogy kicsit elvonuljunk a hétköznapok taposó malmából, és egymásra és az Úrra figyelve töltsük el ezt a két napot. Közösen tanulmányoztuk a Kolossé levelet, hogy mit ír Isten Igéje a kapcsolatainkról.

A program a következőképpen alakult:

Október 23. Szombat

Kilenc óra után indultunk el Bogácsra. Jó volt látni már az előkészületekben is az összmunkát. A magunkkal hozott pizzát fogyasztottuk el, amely olyan bőséges volt, hogy jutott másnapra is. A szálláshely elfoglalása után közösségi alkalomra gyűltünk össze, ahol Jézus Krisztus személyének és a váltságának erejét vizsgáltuk meg közös beszélgetésben megosztva a gondolatainkat. A fiatalok és gyermekek közben sportoltak. Nagy népszerűségnek örvendett a csocsó és a ping-pong is. A lelki rész után sétáltunk egyet a közeli hegyoldalra. Jól esett megmozgatni végtagjainkat is egy kicsit. Útközben meguzsonnáztunk. Visszatérve a gyülekezeti közösség és az imádság erejét boncolgattuk. Közben a gyermekek is kaptak lelki táplálékot, kézműveskedtek. A testi eledel sem maradt el, megvacsoráztunk. Este még kutattuk az emberi kapcsolataink  mélységeit (családi/munkahelyi/iskolai) a nők és férfiak szemszögéből. A fiatalabbak pedig a Heidi filmet nézték meg. A film végére sem értek, mikor a gyermekeknek már csörgött a pizsama, fáradtan ájultak bele az ágyukba. Az esti fektetéssel nem volt probléma! :)      

Október 24. vasárnap

Fél nyolckor felcsendültek a hangszerek: furulya, gitár, fuvola, klarinét, hogy Isten dicséretét zengjék. Énekekkel kezdtük a napot. Nyolckor elfogyasztottuk virslis reggelinket, majd az Úr lábaihoz ülve Nagy Sándor misszionárius testvér vezetésével az imádság és evangélium hirdetésének fontosságát jártuk körbe. Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megértsük, kik vagyunk Krisztusban, mit kaptunk Benne. Ez egy új identitást hozott. Nem a bűnnel kell azonosulnunk, hanem Megváltónkkal. Ezután elmentünk autókkal a tóhoz, sétáltunk körülötte, majd visszafele az étteremben megálltunk ebédelni. Az étel bőséges volt, jóllakottan tértünk vissza szállásunkra. Pakolás után közös úrvacsorával zártunk, egységünket kifejezve egymás és az Úr felé. Búcsút intettünk Bogácsnak és hazafele vettük az irányt. 

Nagy áldás volt, hogy megtapasztalhattuk az egységet, jó volt látni a sok szorgos, szolgálatra kész kezet, sok beszélgetésre nyílt lehetőség. Családias hétvége volt.

bogácsi Benita Pihenőház

csoportkép a tó mellett

csendélet

kézműves

közös zenélés, éneklés

őszi táj

kirándulás

közösségi alkalom

fiatalok

2021. szeptember 12., vasárnap

Visszatekintés- misszió-küldetésünk

 A mai nap jó volt időutazásban részt venni, visszatekinteni 2012-ig, arra az időre, amikor megérkeztünk Püspökladányba kis családommal. Szeretetteljes közösség, család fogadott. Azonnal éreztük, hogy otthon vagyunk. A gyermekmunkában azonnal megtaláltam a szolgálatomat. Kis csemetéimet más szülők gyermekeivel együtt tanítgathattam az Úr útjára. Az évek alatt a nagyobbak ifjúvá serdültek, az enyéim is kirepülőben vannak, de vannak aprók, akik átveszik a helyüket, biztosítva az utánpótlást.

Vésztőről több varrógéppel érkeztünk. Egy ott folyó friss missziós munka lezárult a költözésünkkel. Felmerült bennem a kérdés, hogy mi legyen ezzel az eszköztárral? A püspökladányi Baptista Tevékeny Szeretet Misszióban szolgált már akkor János, a helyi pásztorunk, aki irányt mutatott a foltvarró szolgálatot illetően. A nappali ellátásban kb. 20 szenvedélybeteg volt aktív tagja az intézménynek, közöttük sok asszony, akik pásztorlásra, törődésre szomjaztak. Egyhangú, munkanélküli mindennapjaikban egy kis fényt hozott a foltvarró szolgálat. Így kerültem a Misszióba, ahol 10-12 asszony két hetente várta érkezésemet. A varrás tanulása mellett mindig lehetőség nyílt bizonyságtételre, tanításra is, az evangélium átadására. A létszám folyamatosan változott, de készek voltunk egy emberért is elmenni, lelki táplálékot vinni. A varrás mellett a kosárfonással is megismerkedtünk. Később a férfiak körével bővült a szolgálatom, hiszen a helyi pásztort az Úr más helyre hívta. Ekkor a varrás már nem lehetett az egyedüli elfoglaltság, így vittem mindig egy kis főznivalót is az ellátottaknak. A finom illat sokakat odacsalogatott az asztal köré, így még több hallgató fül, szomjas szív ihatta Isten Igéjének élő vizét. Közben bekapcsolódtunk a szívpárna varrásába is, amelyben aktív résztvevők tudtak a férfiak is lenni. A szívpárna program különös lehetőség, hogy a kórházba is eljuthasson az Ige, a bátorító szó. A párnák mellé tett igés naptárak erősíthették a betegeket a lelki felépülésükben is. Sok párna került így a Karcagi Kórházba, ahol egy hívő gyógytornász közvetítésével ért célba a varrományunk.

Az ellátottakat volt lehetőségünk karácsonykor is vendégül látni, élelmiszercsomaggal megajándékozni. Nem volt hiábavaló a megvetés, többek életében megindult az új élet.

Zsepitartó kosár

Alvókendő

Bibliaborítók

Ezzel a szolgálattal párhuzamosan tudtam a hittanoktatásba is beállni, amelyet János testvérrel együtt végezhettünk. Nagy örömünkre szolgált, hogy nemcsak hívő szülők gyermekei kapcsolódtak be  bibliaismereti órákba. Jó volt hallani egyikük megtérésének hírét is, hogy célba, szívbe talált az Ige. 

Mindig nagy örömmel és lelkesedéssel készült a kis gyülekezetünk a nyári angol és mosoly táborokra, ahol sok gyermek és fiatal megfordult. Németországból érkező testvéreink nagy lelkesedéssel, tűzzel, örömmel végezték szolgálatukat. A nyelvtanuláson keresztül az Isten ismeretében is előre juthattak a táborozók. A képösszeállítást itt tekintheted meg.

Ezek a kapuk bezáródtak lassan, évek múlva, de az Úr gondoskodott újabb ajtók megnyitásáról.

Így indulhatott el egy Kreatív Táborral a kreatív misszió. Nagy ajándék volt a számunkra, hogy gyermekeinken, gyülekezeti tagjainkon kívül idősebb és fiatalabb asszonyok, gyermekeink osztálytársai is bekapcsolódtak a kézműveskedésbe. Jó volt köszönteni köreinkben gyermekeink tanítóját, szomszédasszonyt, családtagokat, régi és új ismerőst. Mindig kerítettünk alkalmat arra, hogy a munkáinkat félretéve leüljünk az Úr lábai elé is.

süthető gyurmadíszek

A környezetünket szemlélve láttuk, hogy hatalmas szükség van a házasságok megerősítésére. Ezért kezdtünk el bekapcsolódni a Házasság Hete rendezvényeibe, majd havi rendszerességgel Házasság Tréninget szerveztünk. Sajnos a pandémia miatt nálunk is becsukódott egy időre az ajtó.

házasság tréning


Nagyon jó lehetőségnek látom a nyári kerületi és körzeti táborokat is, ahol egy héten keresztül intenzíven élhetjük meg a közösséget, az elcsendesedést. Jobb kapcsolatépítő lehetőséget nem is tudok annál, hogy egy hétre megosztjuk a napjainkat egymással. Saját tapasztalatból tudom, hogy mennyire meghatározóak voltak az életemben a táborozások. Az idei táborunkról is készült egy kis összefoglaló, itt tekinthető meg. Jó látni a megtéréseket, amelyek a táborokban bontakoznak ki. 
Több évben is kezdeményezés volt a magányosak számára szóló karácsonyi meghívás, ahol terített asztal mellett beszélgetve lehetett eltölteni az ünnepi órákat.
Felsorolni sem lehet azt a sok megnyilvánulási formát, ahogy Isten bennünket csendesen felhasznál a környezetünkben, hogy megismerjék általunk Jézust. A beszélgetések, a csendes, szorgalmas életvitel hatalmas bizonyságtétel. Mindig kapunk egy-egy embert is, akit Isten hozzánk vezet, kísérnünk, támogatnunk kell, lelkileg-fizikailag mellette kell állnunk. Időnket, figyelmünket, energiáinkat leköti, de én mindig nagyon szívesen állok be abba a feladatba, amit Isten készít el a számomra.
Az elmúlt karácsonykor kezdtük el a kis ajándékísérőkkel ellátott igeversek megosztását szomszédok, munkatársak, osztályfőnökök, tanárok között. Évek óta gyakorlom én is ebben magam, és hiszem, hogy ezáltal igemagvakat hintünk, amely egyszer kikel és szárba szökken. Az ovisok között sokak örömére szolgált a Palánta Misszió karácsonyi CD-jének a megosztása, többen visszajeleztek, hogy meghallgatták. És jó tudni, hogy 1-1 ovis mögött 1- 1 család áll. A vírushelyzetben is meg lehetett találni azt az eszközt, amelyen keresztül Isten el tudott érni embereket.

kis ajándékok útra készen

névre szóló, gravírozott poharak

Keressük most is Isten akaratát, hogyan akar bennünket felhasználni, milyen módon kell vinnünk az örömüzenetet. Nagy hála van a szívemben, hogy Isten munkatársai lehetünk. 

2021. szeptember 5., vasárnap

Tábor

 Szép környezetben, Hejcén tölthettünk el egy hetet. A hét első felében az ifjúság körében lehettünk együtt, majd a hétvégén csatlakoztak a körzet tagjai is. A hét témája az odaadás volt.

 1. Odaadni magamat  a kapcsolatokra: Odaadom a féltékenységet, irigységet Istennek, hogy együtt többek legyünk. (suli, család, barátság, gyülekezet)

2. Odaadni magamat a jövőbeli társamnak: mit is vár egy lány egy fiútól és fordítva. Hogyan készüljenek az udvarlásra, házasságra?
3. Odaadni magam Isten dicséretére: elengedni az elégedetlenséget, zúgolódást, ítélkezést, és helyette hálás, elégedett életet élni. Magunkkal és másokkal összhangban. Van egészséges elégedetlenség? Mit kezdjek a maximalizmussal (csak a tökéletes a jó)?
4. Jézus odaadta önmagát értem: én adjam oda a bűneimet, hogy megtisztíthasson. A bűnvallás szerepe az életünkben. Önmagunk átadása a Szent Léleknek. Odaadni magam: a JÉZUS KÖVETÉSRE.
5. Odaadni magunkat Isten tervére 1. - a közösség építésére: hogyan ismerhetem fel és kamatoztathatom képességeimet, tehetségemet, időmet, kegyelmi ajándékokat a gyülekezet közösségében?
6. Odaadni magamat az irgalmas cselekedetekre: add oda önzésed és félelmed Istennek, hogy szabad lehess az irgalomra. Közös bibliatanulmányozás az irgalmas samaritánus története alapján, majd jelenet.
7. Megbocsátást adni - sebeink gyógyulása: odaadom a bosszút, a keserűséget, a fájdalmat Istennek, hogy gyógyuljak és bocsánatot adhassak az ellenem vétkezőknek.
8. Odaadom magam Isten tervére 2. - Isten napi akaratában járva. "Aki megtartja életét elveszti, aki elveszti életét énértem megnyeri azt."  Örök sorsom - Napi sorsom. Bizonyságtétel és misszió Isten akaratában a Lélek által. (Komáromi Tibor lelkipásztor összeállítása)

A gyermekekkel az Apostolok Cselekedetei alapján eredtünk a tanítványok nyomába. Szeretnénk 
követni példájukat az odaadásban.
Részletesen az anyag innen tölthető le.

A lelki elcsendesedés mellett volt időnk sportolni, túrázni, kézműveskedni (angyalkáztunk, és a 
báránykáinkat meg kellett lepni mindennap valami aprósággal), dicséreteket énekelni, esténként 
társasozni, csatázni.
A kisebbekkel egész héten készülődtünk furulyával-fuvolával néhány énekszolgálatra. 
Furulyaszolgálat 1. (kattints a szóra)

Úgy hiszen, megtapasztalhattuk Isten jelenlétét a héten. Feltöltődés, gyógyulás, megújulás, felfrissülés 
lehetett számunkra ez a hely.
Kedvenc képeim a kézműveskedésről:


Makramé

Összegző képösszeállítás a hetünkről:

2021. augusztus 26., csütörtök

Megújulás- külsőleg

 Nagy hála van a szívünkben, hogy hosszas távollét után ismét egybegyűlhetünk. A személyes találkozásokat semmilyen módon nem tudta pótolni az online világ egyetlen felülete sem. Hiányoztunk egymásnak. A gyülekezetei termünk is kívánta már, hogy felfrissüljön, megújuljon. Közös összefogással sikerült a helységeket felfrissíteni. Hálás vagyok, hogy együtt lehettünk, közösen alkothattunk, erősíthettük egymást. Önmagában egy közösségépítő-tréning volt. :)

Arra vágyunk, hogy a közösség tere ne csak külsőleg újuljon meg, hanem a lelkünk is felfrissüljön. Szükségünk van arra, hogy az Úr megerősítse a közösségünket, összegyűjtsön újra.

De, ami a legfontosabb:




A legapróbb is részt vett az udvar rendezésében


Szép lett a végeredmény, és meleg vizünk is van most már.

2021. április 26., hétfő