A következő címkéjű bejegyzések mutatása: női alkalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: női alkalom. Összes bejegyzés megjelenítése
2025. november 3., hétfő
2024. november 12., kedd
2024. szeptember 3., kedd
2020. március 7., szombat
2019. október 28., hétfő
Beszámoló
2019. október 26-án tartottuk meg a Tábita Női Kör-i alkalmunkat. Berettyóújfaluból is érkeztek hozzánk nőtestvérek. Vendégelőadónk, Budai Evódia a nagyváradi baptista gyülekezetből érkezett közénk.
Az előadás címe: A nő hatása a környezetére
Itt hallgatható meg a tanítás.
Ebből szeretnék néhány morzsát átadni.
A samáriai asszony története (János 4. rész)
"Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. " (János 7, 37-38.)
Túlcsorduló élet.
Mi a szerepe a víznek?
1. Tisztító szerepe van. Engedem, hogy életemben az Úr leleplezze és megtisztítsa a bűnt?
2. Szomjoltó ital
Csak a magam fejlődésére elég, amit kapok az Igéből, az Úr kijelentéseiből, vagy túlcsordul?
A lelkületünk szavak nélkül is üzen a környezetünknek. A létünk önmagában is hatást gyakorol a körülöttünk élőkre.
Máté 5, 13-16.
"Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."
A só szerepe:
1. ízesít: A szeretet tetteiben, az önzetlen szeretetben nyilvánul meg a leginkább. A beszélgetéseinkben legyen fontos, hogy megérintsük a másik szívét.
"Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni." (Kolossé 4,6.)
2. tartósít
3. megolvasztja a jeget: 1. Korintus 13, ban leírtak
"A szeretet... nem rója fel a rosszat, nem viselkedik bántóan..."
Ha ebben járok, akkor tapasztalhatok változást a környezetemben is. De ha nem reagál is a másik, bennem végbemegy a változás, nem enged megkeményedni.
"Ti vagytok a világ világossága..."
Tanúskodás: a szeretet cselekedetei mellett meg kell valljuk a hitünket is!
Máté 5, 16. "... dicsőítsék mennyei Atyátokat."
Fil 2,15. "...feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban..."
Dániel 12, 3. "Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké."

Isten áldja meg az életünket, hogy tudjuk betölteni azt a feladatot, amire elhívott minket!

Összefoglalva:
2. Korintus 2, 15.
"Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére..."

Isten áldja meg az életünket, hogy tudjuk betölteni azt a feladatot, amire elhívott minket!
2019. szeptember 23., hétfő
2019. április 24., szerda
2019. április 7., vasárnap
Maradandó örökségünk az Úr szolgálatában
Március 23-án Bálint Pálné Ibolya szolgálatát hallgathattunk meg Debrecenben. Nagyon sok áldott gondolat hangzott el.
Vázlatosan közlöm az elhangzott előadásokat.
Délelőtti alkalom
"Legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban."
(Kolossé 4, 17.)
Mi a mi örökségünk?
- "Szolgáljátok az Urat!"
Mit kaptunk? Mit adunk tovább?
- DNS-t, társadalmi státuszt akaratunkon kívül is örökítjük tovább.
Lehet a jót, de a rosszat is örökíteni tovább. A nehézségek között is élhetünk szépen. A keserű örökség is halmozódik, nyomorítja az utódok életét.
Hányféle szerepe van egy nőnek?
1. Feleség: segítő, otthonteremtő, gondoskodó
Másodiknak lenni- a férjemé a vezető szerep. Ha nem vagyok a helyemen, lenullázhatom a másikat.
(1-1=0)
2. Anyaság: Isten belevon a teremtői munkájába.
A gyermeknevelés a férjemmel végzett közös feladatom.
3. Szülők gondviselője
4. Nagyszülő: átörökíteni az értékeket, mesélni a múltról, családról.
Nem szupervizorai a nagyszülők a gyermekeiknek! Nagyon bántó tud lenni, mikor a nagyszülők kioktatnak.
5. Gyülekezetei szolgáló
Az Igéért és a rendért a férfiak a felelősek, de hogy otthonos és befogadó legyen a gyülekezet, a nők szolgálata. Fonjuk a hálókat, építjük a kapcsolatokat. Empátia, más helyzetének hordozása, imádság, beteglátogatás- mindezekben mi nők is, kibontakozhatunk.
6. Társadalmi szerepvállalás
Ma sok feleség is dolgozik. Kevés idő marad a családra, mert sok a tennivaló.
A munkahely maradjon a 3. helyen, ne legyen a személyiségünk kiteljesedésének a helye! Ne azonosuljunk a munkahelyi szereppel, mert kivesz a családból.
Délutáni alkalom
Anya-lánya kapcsolat
Sok mindent elrontunk, de Isten kegyelme betakarja a hibákat.
Ki az a 3 nő, aki erőteljesen befolyásolt?
"Amilyen az anya, olyan a lánya." (Ezékiel 16,44.)
(Kötődés, leválás, azonosulási törekvések anya ás lánya között)
A lány sok mindenben követi a látott mintát.
Kapcsolattípusok anya és lánya között:
1. Legjobb barátnő
2. Kotló és csibéi
3. Mester és tanítványa
4. Dudás és dudás
5. Fordított kapcsolat
6. Kritikus és áldozat
Tanácsok
Anyáknak:
Élj hitelesen!
Élj harmonikus párkapcsolatban!
Ha felnő a gyermek, engedd, hogy élhesse az életét, fizesse a költségeit!
Engedd, hogy jobb legyen!
Hiba esetén, keresd magadban is a hibát!
Ne legyél szupervizora a felnőtt gyermekednek!
Lányoknak:
Fogadd el édesanyád olyannak, amilyen!
Ne add vissza, amit kaptál tőle!
Kérd a segítségét! (Ne utasíts vissza mindent!)
Bocsáss meg neki, ne emlegesd a múltat!
Az előadások meghallgathatóak:

2019. március 24., vasárnap
A hit 6

Helyszín és regisztráció:
Angyalföldi Sportközpont (1139 Budapest, Rozsnyay utca 4.)
A konferencia díja március 31-ig jelentkezve 2800 Ft, későbbi regisztráció esetén 3500Ft. A díjat kérjük átutalni a következő bankszámlaszámra: Magyarországi Baptista Egyház (KDB Bank Európa Zrt.: 13520405-77777777-77777777).
Kérjük a banki átutalás közleményébe beírni: A HIT 6 (+ a résztvevő neve). A konferenciára jelentkezni és a jelentkezési díjat átutalni csak egyénileg lehet a befizetések azonosítása miatt. A jelentkezési díjat lemondás esetén nem tuduk visszafizetni, adományként könyveljük.
A regisztrációs díj tartalmazza a szendvicsebédet és gyümölcsöt.
Kérjük, hogy regisztrálj az alábbi online felületen, és ügyelj az email cím pontos megadására, mivel a belépésre jogosító vouchert ide fogjuk küldeni!
Szeretettel és izgatottan várunk: Varga Anikó és a Női Misszió munkacsoport
Regisztráció itt
2019. február 27., szerda
2018. november 26., hétfő
2018. március 26., hétfő
Kelj fel, tündökölj!
Kedves lányok, asszonyok!
Milyen régen találkoztunk már csak úgy mi együtt. Az utóbbi két alkalmon (Linda Dillow-konferencia, Mabavit) sokakkal voltunk együtt, aminek persze nagyon örültünk. De most itt a lehetőség, hogy „szűkebb” körben éljük át az összetartozás, közös istendicsőítés, tanulás, osztozás, kikapcsolódás, személyes találkozások élményét.
Kelj fel, tündökölj! – szólít fel bennünket az Ige. Mit jelent ez? És ha úgy érzem, föl sem tudok kelni, nemhogy tündököljek?…
Gyere el, értsük meg jobban, mit gondol erről az Úr! Mikor mire akar és tud használni bennünket, miközben felépít és a saját dicsőségét osztja meg velünk.
Nagy izgalommal és szeretettel vár a Baptista Női Misszió és a Dunántúli Női Misszió csapata.
Találkozzunk Velencén: Varga Anikó
ORSZÁGOS NŐI KONFERENCIA
2018. május 12. VELENCE
KELJ FEL, TÜNDÖKÖLJ!
Isten képes a körülményeinktől és pillanatnyi állapotunktól függetlenül is használni bennünket ott, ahol épp vagyunk. Arra vár, hogy megtehesse. Hidd el, hogy ez lehetséges, és engedd, hogy használjon! „Kelj fel, tündökölj…!”
Helyszín:
Zöldliget Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium (Velence, Kis u. 1.)
A jelentkezés díja a korai jelentkezők részére (április 25-ig) 2000 Ft, melyet kérünk átutalni a jelentkezési űrlapon megtalálható bankszámlaszámra. Kérjük, hogy a banki átutalás közleményébe írja be mindenki: Kelj fel, tündökölj! (+ a résztvevő neve). Április 25. után a regisztrációs díj 2500 Ft.
Előadók:
Dr. Tapolyai Emőke, Révész Szilvia
Szemináriumok
Mindenkinek lesz lehetősége két szemináriumon is részt venni, kivéve az életmód-tanácsadást választóknak, hiszen ott korlátozott a létszám, és kitölti a teljes szemináriumi időt.
1. Életmód-tanácsadás (Molnár Renáta) (max. 25 fő, és ez lefedi a teljes szemináriumi időt)
2. Pedig mi azt hittük… Valláskárosultak evangéliuma (Bolyki László)
3. A szürke 50 árnyalata – Az okkultizmus sokféle arca (Révész Szilvia)
4. Tinipárbaj! Mi történik, ha egy tinilány megnyitja a szívét? (Reichert Tímea, Hegyesi Zita, Varjú Ági)
5. Amit a férjedről tudni kellene… (Révész Lajos)
6. Időskor, aranykor (Szegedi Tivadarné Zsuzsa, Kovácsné Blaskó Mariann)
7. A gyereknevelés szakaszai (Varga György)
8. Megvan az ideje – Fiatal felnőttek (H. Kovács Judit)
9. Érzelmi kiegyensúlyozottság (Kovács Janka, Aurum Műhely) – ezek lennének a helyes infók.
10. Kreatív női evangelizáció (Tőtős Marcsi)
11. Elutasítottság (Fóris Johanna)
12. Hajókázás a Velencei tavon (1 órás program, így mellette van idő szemináriumra is menni. Aki ezt a programot választja, annak először kell a hajókázásra mennie, majd a választott szemináriumra.)
Tervezett program:
9.00–10.00 – regisztráció
10.00–12.30 – reggeli köszöntő, délelőtti előadások, dicsőítés
12.30–13.30 – ebédszünet
13.30–14.50 – 1. szeminárium
14.50–15.00 – szünet
15.00–16.20 – 2. szeminárium
16.20–17.00 – kávészünet
17.00–19.00 – dicsőítés, előadás, áldás
A konferencia egész ideje alatt megtekinthetjük a Magyar Keresztény Foltvarrók különleges alkotásait. Mottónk: “Hogy tud Isten kirajzolódni egy-egy kreatív munkán keresztül!”
Ebédidőben a kültéri “mini színpadon” megismerkedhettek egy 17 éves srác, Tőtős Márk saját szerzeményeivel, ezzel is élvezetesebbé, hangulatosabbá téve ezt a közös időt.
Jelentkezni ide kattintva lehet az űrlap kitöltésével és a regisztrációs díj befizetésével.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)