2018. július 1., vasárnap

Tábori beszámoló 1. (szerda)


Sok izgalommal, előkészülettel, ötleteléssel, anyagbeszerzéssel és imádsággal készültünk a Foltvarró Tábor megtartására.
Nagy örömünkre a szerdai napon sorra érkeztek az érdeklődők (hamarosan gyermeksarkot is kellett nyitnunk:). Regisztráció és a bemutatkozás után kiszabtuk az anyagot, majd a gép mellé ültünk, hogy elkészítsük a szebbnél szebb párnáinkat, amelyre a hit-remény -szeretet szavakat hímeztük. A legszebb a varrásban (és általában a kreatív munkában), hogy az ötletek kivitelezése határtalan. Ahány munka, annyi féle. Egy sem azonos.
A déli órákban megszakítottuk a varrást, asztalhoz ültünk, hogy elfogyasszuk a finom ebédünket.
Ebéd után 2 szeretetnyelvvel ismerkedhettünk meg.
A szeretet nyelve egyetemes, mégis sok nyelvjárásban beszélik. Mindenkinek a neveltetése és személyisége határozza meg, hogy melyik nyelven tudja a legjobban kifejezni a szeretetet és miképpen tudja önmaga is megérezni a környezete "fontos vagy nekem" üzeneteit.

A szívességek és az elismerő szavak nyelvét próbáltuk kicsit körbejárni, megérteni (lentebb részletesebb leírás), majd folytattuk a párna varrását. (A végeredményt majd később leplezzük le!)
A párna részletes leírásáról itt olvashatsz.



Szívességek

Meghatározása: valami, amit más számára ingyen tesz valaki, kedves és segítő cselekedet
ill. más megfogalmazásban: szolgálatkészség, őszinte, nem tettetett udvariasság

Édesanyámat nem nagyon hatották meg az apró, kézzel készítette ajándékok, rajzok. A gyermekkéz munkái nem kerültek ki soha a falra, táblára, hűtő ajtajára. Annál inkább örült annak, ha elmosogattunk, pakoltunk esetleg kiteregettük a ruhát.
Csak később értettük meg, hogy édesanyánk szeretetnyelve a szívességek. Ha kedveskedni akartunk neki, már nagyobb fejjel, tudtuk, hogy ha valamiben segítünk, elolvad a szíve.

A szívesség:
- szeretetből kell fakadnia
- nem azt jelenti, hogy mindet megteszek a másik helyett önállóságától megfosztva
- példaadás által tanítható
- feltételekhez nem szabad kötni
- pl. vendégszeretet gyakorlása

Egy időben pontrendszer működött nálunk. Minden tevékenységgel (pakolás, takarítás,...) növekedett a pontok száma és ezzel együtt a zsebpénz mennyisége is. Az önkéntes segítségnyújtásokat is ponttal jutalmaztam (=zsebpénz).
Egyik alkalommal éppen olvadoztam magamban, hogy Máté fiam mellém állt és segített. Egyszer csak megszólalt nagy őszintén: "És ezért most kaphatok zsebpénzt?" Egy világ omlott össze bennem. Én meg azt gondoltam, hogy ez a gyermek milyen rendes, hogy önszántából segít nekem. Ekkor értettem meg, hogy a szívességeket nem szabad ponttal jutalmazni, mert akkor a lényegét veszti el.

Szeretnék párhuzamot vonni az ember-ember és Isten-ember kapcsolat között. Nem tudunk úgy beszélni a szeretetről, hogy magáról Istenről ne beszéljünk, hiszen a Biblia azt mondja: "Isten a szeretet." (1. János 4,16.)
A tábor mottója is így szól: "Mi azért szeretünk, mert Ő (Isten) előbb szeretett minket." (1. János 4,19.)
Isten mutatott példát (példaadásban elől járt), hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz.
Jézus élete sok-sok szívességből állt, úgy is fogalmazhatnánk: szolgált.
"Az Emberfia (Jézus) sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja sokakért." (Márk 10, 45.)

"életét adja"
Lépten- nyomon segített az embereknek, gyógyította, tanította őket. De a legnagyobb szívesség, amit tett értünk, hogy meghalt értünk a kereszten.
De miért kellett meghalna?
Mert "mindenki vétkezett" (Róma 3,23.)
A szent Isten előtt pedig nem állhat meg a bűn, de még a bűnös ember sem. A tartozásunk nagy az Isten felé. "A bűn fizetsége, a halál"- olvassuk Róma 6,23.
Csak az életünkkel tudnánk kiegyenlíteni a tartozásunkat. De a szerető Isten nem akarja a bűnös ember halálát. Jézus elvállalta helyettünk a büntetést, az Atya előtt letörlesztette az adósságunkat.
Hálából szeretnéd ezt a szeretetet viszonozni? Felé fordulni? Követni Őt?

Van egy gyönyörű vers, amely nagyon szépen mutatja be a szívességet tevő, szolgáló ember viselkedését:

Túrmezei Erzsébet:

A harmadik

Valamit kérnek tőled. 
Megtenni nem kötelesség. 
Mást mond a jog, 
mást súg az ész. 
Valami mégis azt kívánja: Nézd, 
tedd meg, ha teheted! 
Mindig arra a harmadikra hallgass, 
mert az a szeretet.
Messzire mentél. 
Fáradt vagy. Léptél százat. 
Valakiért mégegyet kellene. 
De tested, véred lázad. 
Majd máskor! – nyugtat meg az ész. 
És a jog józanságra int. 
De egy szelíd hang azt súgja megint: 
Tedd meg, ha teheted! 
Mindig arra a harmadikra hallgass, 
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél. 
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg. 
Tán összetörte a szíved. 
Az ész is azt súgja: Minek? 
De Krisztus nyomorog benne. 
És a szelíd hang halkan újra kérlel: 
Tedd meg, ha teheted! 
Mindig arra a harmadikra hallgass, 
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik 
egyszer első lehetne, 
és diktálhatna, vonhatna, vihetne! 
Lehet, elégnél hamar. 
Valóban esztelenség volna. 
De a szíved békességről dalolna, 
s míg elveszítenéd, 
bizony megtalálnád az életet! 
Bízd rá magad arra a harmadikra! 
Mert az a szeretet. 
Elismerő szavak

A leánykánk hegedűt tanul 2 éve. Nagyon lelkes, szeret gyakorolni. Már a nyári darabokból is van olyan, amit már kívülről játszik.
A tanév során többször előfordult, hogy elfelejtett gyakorolni óra előtt. Félve engedtem el az órára, majd kérdezgettem, hogy "Na, mit szólt a tanár néni, nem volt mérges?"
- Á, nem, anya, nagyon megdicsért, hogy milyen ügyes vagyok!
És ez újabb szárnyakat adott, a mi leányzónknak. Ekkor kellett felismernem, hogy a gyermekem az elismerő szavaktól olvad el, és ez a tanár néni nagyon jól beszél ezen a "nyelven".

"A szavaknak hatalma van"
"Élet és halál van a nyelv hatalmában." (Példabeszédek 18, 21.)
A kedves szavak
-biztonságérzetet adnak
- önértékelést növelik, táplálják.

A bántó szavakra ezek ellenkezője igaz. Mennyi maradandó sebet tud okozni!

Elismerő szavak:
- gyengéd, becéző szavak
. dicséret (Szavaink hitelesek legyenek!)
- bátorítás
- útmutatás

Isten is sokszor szól hozzánk kedvesen, bátorítóan. Kedvencem:
"De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. ...Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek..." (Ézsaiás 43, 1-2.4.)

Ez kisfilm nagyon szépen példázza a szavak erejét, itt tekintheted meg.

Éneket is tanultunk a szeretetről (Szerző: Pintér Béla)

Mindenütt a földön vágynak valami jó után
Minden ember keresi hol a boldogság
Sok mindent elérhetsz, mégis üres maradhat a szív, 
Ha nincs benne igazi érték,
Mely mindenen átsegít.

Az élet néha bonyolult, nem is mindig értem én,
De kell, hogy a szívemben ott legyen a hit, szeretet, remény,
E három dolog közül legnagyobb a szeretet
Mert mindent elhordoz, ha kell, 
Sok vétket elfedez.

ref:
A szeretet nem fogy el sosem
A szeretet átvisz az életen,
Mindent elhisz, és remél,
A szeretet mindennél többet ér.

Senki nem tud úgy szeretni, ahogy az Úr szeret,
Ha elhagyna mindenki, õ megmarad neked,
Mert nem tud nem szeretni, hiszen Õ a szeretet.
Mindent elhordoz, ha kell, sok vétket elfedez.

ref:
A szeretet nem fogy el sosem
A szeretet átvisz az életen,
Mindent elhisz, és remél,
A szeretet mindennél többet ér.


A dallam az interneten is megtalálható.

2018. június 9., szombat

Foltvarró Tábor



Kedves Érdeklődők!

A Püspökladányi Baptista Gyülekezet Foltvarró Tábort szervez.

Időpont: 2018. június 27-29. 10 órától 15 óráig (ebéd a helyszínen)

Helyszín: Püspökladány, IV. Béla u. 5. (Baptista Imaház nagyterme)

Téma: Szíves-ségek

Lelki rész: Szeretetnyelvek (Gary Chapman nyomán)

Részvételi díj: 2000 Ft/ 3 nap

Max. létszám: 12 fő

Foltvarrós tevékenységek:
- szíves párna
- szíves terítő
- táska
- ajtódísz

Kezdőket is szeretettel látunk!

Jelentkezni e-mailen keresztül lehet: nagnus2@gmail.com (név, kor, kezdő vagy haladó szint)
vagy telefonon sms-ben: 0620-822-8951-es számon.

2018. május 15., kedd

Nyári kerületi tábor

plakat_06.png

Időpont: 2018. július 9-15.
Helyszín: Park Hotel Táltos, Felsőtárkány, Ifjúság u. 1.
Részvételi díjak:
ÉletkorSzolgáltatásTuristaházbanÜdülőházbanSzállodában
0-2,99 éves korigétkezés nélkülINGYENESINGYENESINGYENES
0-2,99 éves korigféladag8.000,- Ft8.000,- Ft8.000,- Ft
3-9,99 éves korigféladag + szállás10.000,- Ft13.000,- Ft15.000,- Ft
3-9,99 éves korigteljes adag + szállás17.000,- Ft20.000,- Ft22.000,- Ft
10-18,99 éves korigteljes adag + szállás19.000,- Ft23.000,- Ft25.000,- Ft
19 év felettteljes adag + szállás22.000,- Ft26.500,- Ft31.000,- Ft
Árakkal kapcsolatos további információt Takács Zoltánné (Zsuzsa) tud adni
a +36 20 886 1866-os telefonszámon.

2018. március 26., hétfő

Ünnepi istentiszteletek

Nagypénteki istentisztelet (március 30.)

15 órától-Püspökladány

Húsvéti istentisztelet (vasárnap-április 1.)

15 órától-Kaba

Húsvéti istentisztelet (hétfő-április 2.)

15 órától-Püspökladány

Alkalmainkra mindenkit szeretettel várunk!

"Miért keresitek a holtak között az élőt?
Nincsen itt, hanem feltámadt."
(Lukács 24, 5-6.)

Kelj fel, tündökölj!

Képtalálat a következőre: „kelj fel tündökölj”

Kedves lányok, asszonyok!
Milyen régen találkoztunk már csak úgy mi együtt. Az utóbbi két alkalmon (Linda Dillow-konferencia, Mabavit) sokakkal voltunk együtt, aminek persze nagyon örültünk. De most itt a lehetőség, hogy „szűkebb” körben éljük át az összetartozás, közös istendicsőítés, tanulás, osztozás, kikapcsolódás, személyes találkozások élményét.
Kelj fel, tündökölj! – szólít fel bennünket az Ige. Mit jelent ez? És ha úgy érzem, föl sem tudok kelni, nemhogy tündököljek?…
Gyere el, értsük meg jobban, mit gondol erről az Úr! Mikor mire akar és tud használni bennünket, miközben felépít és a saját dicsőségét osztja meg velünk.

Nagy izgalommal és szeretettel vár a Baptista Női Misszió és a Dunántúli Női Misszió csapata.
Találkozzunk Velencén: Varga Anikó
ORSZÁGOS NŐI KONFERENCIA
2018. május 12. VELENCE
KELJ FEL, TÜNDÖKÖLJ!
Isten képes a körülményeinktől és pillanatnyi állapotunktól függetlenül is használni bennünket ott, ahol épp vagyunk. Arra vár, hogy megtehesse. Hidd el, hogy ez lehetséges, és engedd, hogy használjon! „Kelj fel, tündökölj…!”
Helyszín:
Zöldliget Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium (Velence, Kis u. 1.)
A jelentkezés díja a korai jelentkezők részére (április 25-ig) 2000 Ft, melyet kérünk átutalni a jelentkezési űrlapon megtalálható bankszámlaszámra. Kérjük, hogy a banki átutalás közleményébe írja be mindenki: Kelj fel, tündökölj! (+ a résztvevő neve). Április 25. után a regisztrációs díj 2500 Ft.
Előadók:
Dr. Tapolyai Emőke, Révész Szilvia


Szemináriumok
Mindenkinek lesz lehetősége két szemináriumon is részt venni, kivéve az életmód-tanácsadást választóknak, hiszen ott korlátozott a létszám, és kitölti a teljes szemináriumi időt.
1. Életmód-tanácsadás (Molnár Renáta) (max. 25 fő, és ez lefedi a teljes szemináriumi időt)
2. Pedig mi azt hittük… Valláskárosultak evangéliuma (Bolyki László)
3. A szürke 50 árnyalata – Az okkultizmus sokféle arca (Révész Szilvia)
4. Tinipárbaj! Mi történik, ha egy tinilány megnyitja a szívét? (Reichert Tímea, Hegyesi Zita, Varjú Ági)
5. Amit a férjedről tudni kellene… (Révész Lajos)
6. Időskor, aranykor (Szegedi Tivadarné Zsuzsa, Kovácsné Blaskó Mariann)
7. A gyereknevelés szakaszai (Varga György)
8. Megvan az ideje – Fiatal felnőttek (H. Kovács Judit)
9. Érzelmi kiegyensúlyozottság (Kovács Janka, Aurum Műhely) – ezek lennének a helyes infók.
10. Kreatív női evangelizáció (Tőtős Marcsi)
 11. Elutasítottság (Fóris Johanna)
12. Hajókázás a Velencei tavon (1 órás program, így mellette van idő szemináriumra is menni. Aki ezt a programot választja, annak először kell a hajókázásra mennie, majd a választott szemináriumra.)

Tervezett program:
9.00–10.00 – regisztráció
10.00–12.30 – reggeli köszöntő, délelőtti előadások, dicsőítés
12.30–13.30 – ebédszünet
13.30–14.50 – 1. szeminárium
14.50–15.00 – szünet
15.00–16.20 – 2. szeminárium
16.20–17.00 – kávészünet
17.00–19.00 – dicsőítés, előadás, áldás
A konferencia egész ideje alatt megtekinthetjük a Magyar Keresztény Foltvarrók különleges alkotásait.  Mottónk:  “Hogy tud Isten kirajzolódni egy-egy kreatív munkán keresztül!”
Ebédidőben a kültéri “mini színpadon”  megismerkedhettek egy 17 éves srác, Tőtős Márk saját szerzeményeivel, ezzel is élvezetesebbé, hangulatosabbá téve ezt a közös időt.
Jelentkezni ide kattintva lehet az űrlap kitöltésével és a regisztrációs díj befizetésével.

2018. március 13., kedd

Meghívó nők számára

Kerületi Női Konferencia

Időpont: 2018. április 14.  9.30-tól 16.00 óráig
Helyszín: Baptista Gyülekezet
                 Debrecen, Szappanos u. 23.
Előadó: Charin Patton (Mark Patton, esztergomi lelkipásztor felesége)
Téma: Megbocsátás

"Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban." Efézus 4, 32.

Bővebb információ az esti órákban:
Komlósi Magdolna
Vasné Tóth Ildikó

A részvételi szándékot jelezni kell az ebéd miatt!