2025. november 1., szombat

Szeretetközösségben Köröstárkányon

 Október 23-26-a között egy nagyon hangulatos hosszú hétvégét tölthettünk el együtt Köröstárkányon. Az idő gyönyörű volt, a színek káprázatosak, a természet ontotta a szépségeit. János első levelét tanulmányoztuk közösen. Tanultuk, gyakoroltuk a szeretetet. Összezárva, tartósan együtt mindig próbára vannak téve a kapcsolataink. (A megpróbált hit sokkal értékesebb- 1. Péter 1:7, a megpróbált szeretet is.)

Magunkra fűtöttünk, az áramot napelem és aggregátor biztosította. Néha kicsit melegebb volt, máskor sötétség borult a házra, esetleg a meleg víz akadozott. Magunkra főztünk és finomabbnál finomabb süteményeket ettünk. Közös kézműves, filmklub (Egy csónakban),... színesítették a napjainkat. Hálaadó alkalmunkat is itt élhettük meg.

A természet nem fukarkodott a szépségeit feltárni előttünk, a csodálatos őszi erdő a szivárvány színeiben pompázott. Pádison a Csodavár dolináit látogattuk meg, ahol az erőnk lett próbára téve, nagy mélységekbe szállhattunk alá. A nagy szintkülönbség a lábizmokat megdolgoztatta, de cserében csodálatos látványban volt részünk. Vasárnak a Testvérgyülekezet úrvacsorával egybekötött alkalmán vehettünk részt. 

 Tanítás tematikája:

 KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS! Szeretetközösségre hívva! 1Jn 1:1-5

Nem tökéletesen, mégis a VILÁGOSSÁGBAN JÁRVA! 1Jn 1:6-2:2

NÖVEKEDJ! Világ szeretete kontra Isten akarata! 1Jn 2:12-17

A szeretet 7 jellemzője 1Jn 3:10-18 (csoportos feldolgozás)

        HÁLAADÁS! Lássuk meg, Isten gyermekei vagyunk! 1Jn 3:1-3

ÁLLANDÓ SZERETETTEL! Felfogni és teljessé lenni a szeretetben! 1Jn 4:7.21

Egy kis betekintést nyerhetsz a hétvégénkbe a slideshow megtekintésésvel. A képre kattintva nyitható meg.

2025. augusztus 31., vasárnap

Közös étkezés

 Újabb hónap, újra megterítjük az asztalt, ahova várunk téged is szeretettel!

Ifitábor Jósikafalván

 Augusztus 26-20-a között ismét megrendezésre került a körzeti ifitáborunk Jósikafalván. Sok próbatétel előzte meg már a készülődést, a táborba való elindulásunkat is. Tudhattuk, hogy sok áldás készül, ha az ellenség támadásba lendült. 

Témánk:

VALÓDIT – VALÓDI ISTENNEL (Illés története alapján-Komáromi Tibor lelkipásztor összeállítása) 

  • Kerettörténet üzenete 1 Kir 17:1-7/ (szombat este: K. Tibor) 
  • Hit-teljesedés (Út a valóságos hit felé!)/Sareptai özvegy 1Kir 17:8-24
  • Kiút a kettősségből! (a kettős életből az Egyetlenhez!) /Kármel hegyén 1Kir 18:20-46
  • Megfáradásból helyreállás! (Valóságos megfáradásból valódi újrakezdéshez!)/Hóreb hegyén 1Kir 19 
  • Valódi szabadság! (Az igazság valóban szabaddá tesz!)/az Úr Jézussal Jn 8:30-36
  • Légy Isten embere! (Isten embereként a valódi Istennel!)/Illés példája Jak 5:16-18 

Sok program várt ránk, néhányat ízelítőül hadd soroljak fel (a többit a slideshow mutatja be):

dézsázás, imaséta, társasjáték,  kézműveskedés (csomózás, horgolás), túra a Vigyázó- hegységben (Vlegyásza), vízibiciklizés a Bélesi- víztározóban, sportolási lehetőség Kalotaszentkirályon, igehirdetések és nagy beszélgetések, bográcsozás, tábortűz. 

Nagyon kellemes hangulatban, sok beszélgetésben, szolgálatban telt (nagy mosogatások, terítés) el a tábori időnk. Soli Deo Gloria! (Mindenért Istené a dicsőség!)