2018. július 6., péntek

Tábori beszámoló 3. nap


A 3. napon is lelkesen érkeztek meg a hölgyek táborunkba. Még az a hölgy is, aki előző nap rosszul lett. Ezúttal minden rendben volt vele. Az korábban megkezdett terítők kerültek befejezésre először, majd a nap végén egy-egy ajtódíszt is készítettek a hölgyek. Gyülekezetünkből is volt, aki ehhez a naphoz csatlakozott, megvarrta az előző nap készített táskát. Jó beszélgetések voltak és ismét finom ebédet kaptunk. A vendégeink kitöltöttek egy a szeretetnyelvhez kapcsolódó tesztet is, hogy jobban megismerhessék önmagukat. Tábor zárásként pedig hosszasan és szeretettel búcsúzkodtunk.



A gyönyörű kész munkák egy csokorban

Minőségi idő:
3 évvel ezelőtt amikor a virágkertészetünket elindítottuk, egy hajnalban leültünk és elhatároztuk a férjemmel, h vasárnaponként nem fogok piacra járni. Féltünk egy kissé, mert Püspökladányban a vasárnapi piac a legnagyobb, ráadásul helyben van, és nem kell érte elutazni más piacokra. Elhatároztuk, hogy az így felszabadult napot, igyekszünk Istennel és a gyermekeinkkel tölteni. Néha előfordult, hogy egész napos alvás lett. Ezeket a napokat nem éreztük igazán értékesnek, de amikor meg tudtuk valósítani, hogy a gyermekeinkkel sokat játszottunk, beszélgettünk akkor sokkal nyugodtabbak voltak a 6 munkával töltött napon, várva a pihenőnapot. Amikor az Istennel töltött minőségi idő is megvalósult, pedig mi magunk is fel tudtunk töltődni.
A Biblia is számos példát mutat nekünk arra, hogy Isten is tölt az emberrel minőségi időt.
Isten az Édenkertben együtt sétált naponta Ádámmal és Évával, beszélgettek.
Jézus hajnalonként felkelt és imádkozott, minden lépését megvitatta Istennel.
A 12 tanítvánnyal is gyakran különvonultak, lehetőséget adott arra nekik, h beszélgessenek vele, taníthassa őket, feltegyék kérdéseiket, vagy csak úgy együtt legyenek.
Jézus barátait is látogatta, erre láthatjuk példának a Bibliában Mária és Márta történetét, de sokakkal töltött el egy-egy vacsorát is.
Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. 
Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek.” (Zsolt. 116 1-2)
írta: Tóthné Kóródi Magdolna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése